Aki szülővé válik, óhatatlan, hogy időről-időre nehéz helyzetekkel találja szembe magát gyermeke nevelése során. Aki pedig pedagógus, szintén gyakran találkozik kihívásokkal ezen a páratlan életpályán. Terényi Andrea éppen ebből az okból, saját tapasztalataira támaszkodva dolgozta ki önálló módszerét, hogy segítsen, és még könyvet is írt a témában: Új utakon a nehezen kezelhető gyermekekhez címmel. Megkérdeztem hát arról, honnan indult, milyen utat járt be, hogyan jött az ötlet, és miről is szól ez a technika - ő pedig készségesen válaszolt a kérdésekre. Fogadjátok hát szeretettel ezt a páratlan interjút!
Mesélj magadról, milyen indíttatásból választottad a pedagógusi pályát? Milyen utat jártál be az elmúlt években?
Terényi Andrea: "Kicsi gyerek korom óta imádom a gyerekeket, már 5-6 éves koromban is igazi babákkal játszottam, míg a kortársaim játék babákat ringattak, én a játszótéren a kismamákhoz csatlakoztam, és valami különleges kontaktust tudtam teremteni a babakocsiban lévő csöppségekkel, ezt pedig az anyukák csodálattal figyelték. 7-8 éves koromban már rám bízták a babákat 1-2 órára, amíg elmentek bevásárolni a mamák. Azért persze, az egy másik kor volt.
Egyszerűen rajongtam a babákért, mindig volt körülöttem néhány, és nagyon ragaszkodtak hozzám, valahogy értettük egymást szavak nélkül is. Aztán mikor nagyobb lettem, nagyon szerettem tanulni, nyitott voltam a Világ csodáira. A tanulás mellett nem volt idő, és alkalom babázni, de beleszerettem a régészetbe. A sorsomat végül az döntötte el, hogy amikor végeztem az /egyébként óvónőképző/ szakiskolában, nem indult régész szak az ELTE indításában. Így elkezdtem óvónőként dolgozni, és közben tovább tanultam szakirányú óvodapedagógiai főiskolán.
38. esztendeje vagyok óvodapedagógus, közben született 3 saját gyermekem, és ameddig velük voltam otthon, egy mini bölcsit szerveztem, így a gyermeknevelési tapasztalataim egészen érdekes, korai tapasztalatokkal bővültek. A kicsik 1 hetes kortól 3 éves korig voltak nálam. Ez az időszak csodálatos, korai fejlődési megfigyelésekkel, és tapasztalatokkal gazdagított."
Milyen tapasztalatok vezettek ahhoz, hogy megalkosd a módszeredet?
T. A.: "Amikor visszatértem az óvodai munkába, azzal szembesültem, hogy évről, évre egyre több nehezen kezelhető gyermek került a közelembe. Magatartási, viselkedési másságok fordultak elő, egyre gyakrabban, és ezeknél hatástalanok voltak a hagyományos módszerek.
Láttam a kollégáimon, hogy kudarcnak élik meg ezeket a helyzeteket, és sokan inkább feladták, és elhagyták a pályát. Küzdöttem én is, de mivel imádom a gyerekeket, azt mondtam, biztosan azért vagyok itt, hogy magyarázatot keressek, és találjak ezekre a más viselkedéseknek az okaira, és megoldást találjak.
Aztán a sors bedobott a mély vízbe. Kaptam egy olyan csoportot, amit az előző 2 óvó néni a kiscsoport végén otthagyott, tele problémás gyerekekkel, agresszivitással, elégedetlen szülőkkel. Ha ez még nem lett volna elég, kaptam egy olyan kollégát magam mellett, aki minden mással kellett foglalkozzon az óvodában. Ezért csaknem teljesen egyedül maradtam a 27 fős nagyon nehéz csoporttal.
Segítségem nem lévén, ki kellett találnom valamit, és a legjobb, amit tehettem, hogy építettem belőlük egy csodálatos kis közösséget, és ezzel minden egyes kisgyermekből egy önmagát ismerő, és kezelni tudó gyermeket. Csodálatos, és nagyon különleges évek voltak, olyan sikerélményt adott, ami tovább segített, napról napra. Egyre több dolgot voltam képes másként értelmezni, és kezelni. Annyi történt, hogy elkezdtem őket a saját szemükkel nézni, gyerekként gondolkodtam velük együtt, és válaszokat kaptam a rengeteg miértre."
Mi inspirált a megalkotása során?
T. A.: "A saját örömteli felismeréseimet szerettem volna világgá kiáltani, megosztani azokkal a kollégákkal, akik már inkább feladták volna. Elmondani, hogy lehet, és érdemes másként. Mindig van másik út, és mi pedagógusok végtelenül fontos küldetést kaptunk.
Kaptam egy kis lehetőséget erre, megjelentek a motiváló írásaim az Óvodai Nevelés című szaklap 2015.-2016.évi számaiban, illetve 2016 októberében megjelent az Új utakon a nehezen kezelhető gyermekekhez című könyvem. 1000 példányban, ami azóta el is fogyott.
A célom az volt, hogy az általam kijárt út nehézségeitől megkíméljem a kollégáimat, és egy kész módszert adjak a kezükbe. Persze, tudom, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia, és úgy jó, ha az ember magának fedezi fel a megoldásokat. Mégis azt tapasztaltam, hogy sokan megörültek a lehetőségnek, és annak, hogy valaki végre megszólítja őket, érti, érzi a nehézségeiket, és megpróbál tenni valamit.
Járom az országot, és ahová hívnak, oda elviszem az én egészen új szemléletemet, amely az elfogadásról, és a szeretetről szól. Elviszem a saját módszeremet, amely minden gyermeket a Világ megismételhetetlen, különleges, és értékes egyéniségének lát. Olyannak, akinek nem kell mindenben középszerűnek lennie, aki nem baj, ha nem tud mindent tökéletesen, de valamiben ő a legjobb, és ettől tud boldog lenni. Mindenhol szeretettel fogadnak, és megcsillan a remény, hogy valóban lehet másként, valóban lehet úgy, hogy mindannyian jól érezzük magunkat ebben az óvodás, és iskolás "buliban".
Ne kelljen a legszebb gyermek éveket görcsös megfelelési kényszerben tölteni, ne kelljen folyton a jövőre készülni, hanem lehessen megélni örömben a mindennapok pillanatait, és élvezni azt, akik vagyunk, és amink van."
Miről szól a módszer?
T. A.: "Hogy miről szól a módszer, azt leginkább a könyvből vett idézettel tudnám megmutatni, ami így szól: "Hogyan is akarhatnám megismertetni vele a Világot, amíg önmagával nincs tisztában? Amíg nincs összhangban önmagával, nem tudja feldolgozni az érzékleteket, nem képes azonosítani az érzéseit, és nem tudja kezelni a gondolatait?" Ennek tudását adom át a gyermekeknek, és a felnőtteknek. Ez egy olyan tantárgy, amit soha nem tanítottak."
Általában milyen problémák esetén érdemes alkalmazni a módszeredet?
T. A.: "A módszert azért érdemes alkalmazni, hogy képesek legyünk megérteni, és felismerni, hogy kik vagyunk, milyen értékeink vannak, és mire vagyunk képesek az életben. Hogyan működünk, és ez hogyan segít hozzá bennünket, hogy az legyünk, akik lenni szeretnénk. Hogy képesek legyünk kezelni önmagunkat, ha már tudjuk, hogyan működünk.
A magatartási problémák legnagyobb százalékban a megismerési funkciók zavaraiból indulnak ki, innen indul ki a módszer is. Hiszen ha a megismerés általi bejövő információk hibásak, akkor a válaszreakciók is tévesek lesznek. A módszer "mellékhatása" egy csodálatosan érzékeny, összetartó közösség, amely burokban tartja a tagjait."
Milyen viselkedés alapján mondható egy gyermek „nehezen kezelhetőnek” ebben az olvasatban?
T. A.: "Valójában minden ember nehezen kezelhető, ha csak kezelni próbálják. A nevelésnek a megismerésről, az elfogadásról, és a szeretetről volna jó szólnia. Hozzásegíteni a gyermeket ahhoz, hogy önmaga lehessen, ne pedig az, akit a környezete szeretne faragni belőle. Nehezen kezelhetők azok a gyermekek, és felnőttek, akik nem képesek a jelen társadalmi elvárások szerint élni, viselkedni, tanulni, stb."
Milyen korosztály esetében használható a legeredményesebben?
T. A.: "A módszert az óvodába lépés pillanatától kezdem alkalmazni, iskolás, és felnőtt korban is hatékonyan hozzásegít egy minőségi élethez. Soha nincs késő elkezdeni megismerni, és elsajátítani. A lehető legjobb, ha már születéstől kezdve, illetve a gyermekvállalás tervezésétől alkalmaznák a szülők. Rendkívül fontos lenne felkészülni, felkészíteni őket a szülői létre. Ha lehetőségem van rá, ezt a feladatot is nagyon szeretem."
Milyen eredményeket sikerült már elérni gyermekeknél a módszer hatására?
T. A.: "Az elért eredmények azok a sikeres, boldog pillanatok, amelyeket ezek a gyermekek megélnek, és az, ahogyan ezt a pozitív életszemléletet tovább viszik, és sugározzák maguk körül. Eredmény az, amikor verekedés helyett képes békésen megbeszélni a problémáját, amikor érdeklődik önmaga, embertársai, és a Világ dolgai iránt.
Amikor azért tanul, mert tudja, hogy hol van ő abban a tudományban, miként hat rá mindaz, amivel megismerkedik. Amikor a tanulás kényszer helyett vágy, és öröm lesz. Ez nekem minden nap megadatik mert együtt tervezzük a gyerekekkel mindazt, ami érdekli őket, és amiről szívesen hallanának, én pedig beleteszem mindazt, amit fontosnak tartom, hogy tudjanak.
Mivel a Világon minden mindennel összefügg, ezért nincsenek nemszeretem dolgok ebben az egész tanulásban számukra, csak örömteli, önmagukról szerzett felfedezés."
Mennyiben látod fontosnak a mesék szerepét a gyermekek életében?
T. A.: "A mesék olyanok a gyermek számára, mint egy varázs tükör, amelyben olyannak láthatják magukat, amilyennek szeretnék. Mint egy léghajó, amely felemeli, felrepíti őket a hétköznapokból a csodák birodalmába, ahol bármi lehetséges.
Minden embernek fontos, hogy többnek, jobbnak, szebbnek láthassa magát, akár gyermek, akár felnőtt. Ha nem ismerik el itt a hétköznapi valóságban, hát teremt magának egy csoda világot, ahová bármikor felemelkedhet.
Az egész napunk mese, különféle történeteket találunk ki, amiben mi magunk szerepelünk, és az történik, amit szeretnénk. Közösen is alkotunk meséket, amit kedvünk szerint fűzünk. Ha ezt a tudományt nem felejtenénk el felnőtt korunkra, sokkal boldogabbak lehetnénk. Sokszor varázsolunk is, olyan helyzetet, amelyiket másként szeretnénk, olyanra meséljük, amilyenre szeretnénk. Ez nagyon sokat segít a konfliktusok kezelésénél, nehéz helyzetek feldolgozásánál.
Természetesen mesélünk hagyományos meséket, de olykor azokat is átmeséljük olyanra, amilyenre éppen szeretnénk, amitől a lehető legjobban érezzük magunkat. A meséinkben mindig vannak dalok, és a mesék legtöbbször rajzolásra késztetnek, és a csodák megelevenednek a papíron. "
A technikáról könyved is megjelent már Új utakon a nehezen kezelhető gyermekekhez címmel. Milyen más tevékenységeket folytatsz még?
T. A.: "A könyvem jelenleg nem kapható, dolgozom a következő kiadáson. Van egy személyes nevelést, és életvezetést segítő tanácsadásom, előadásokat tartok, szülőknek, pedagógusoknak (ide kattintva érhetitek el Andrea facebook oldalát - a szerk.). Közben minden nap egészen hétköznapi óvó néni vagyok, aki imádja azt, amit csinál.
Ennyi volt az én mesém."